Nyugalom.

Ez a jelző, amit az idetévedő látogató legtöbbet használ, ez lehet a kulcsszó Nagymákfával kapcsolatban.
Mákfa, kicsit a „Hol volt, hol nem volt…” kezdetű történetek helyszínére emlékeztető falu,
a történelmi Vasvár mellett 6 km fekszik, tkp. annak közigazgatási része.
Az idevezető út a település határában beletorkol a Döröskei erdőbe, aztán észrevétlen eltűnik,
nem vezet tovább, mintegy marasztalván az utazót:

„Pihenj meg a több száz éves tölgyek és bükkök tövében, végy egy nagy levegőt, kezdj bele egy új mesébe!
Indulj el a Hollósi erdőben kanyargó Ős-Csörnöc medre mentén,
köss barátságot az ott halászó kócsaggal, gémmell, kormoránnal,feket gólyával,
aztán próbálj szerencsét, hátha akad valami a horgodra neked is.
Fejtsd meg a  törökök elől, a Fekete érbe elrejtett harang legendáját, aztán álmodd tovább, úgy, ahogy Neked  jó!”

Valóban, a környező erdők érintetlensége megőrzött valamit a múlt századok hangulatából.
Mindez itt ősünk, a mának tisztelgő ember hagyatéka a mának.
Temérdek tőzike, hóvirág, ciklámen és erdei ibolya díszíti a nagyvadakban gazdag vegyes erdőt.
Az utcák évről évre gazdagodnak egy-egy fafaragvánnyal,
amit az idelátogató fafaragómesterek hagynak itt hálából a falu melengető barátságáért.

Az Árpádkorban már lakott, később a Gersei-Petők uradalmának részét képező zsákfalu mára békés,
barátságos, amolyan „jószomszédok” lakta.
Télen betlehemezők járják az utcákat, májusban dalárda énekel a májusfa alatt,
nyáron pedig a Jézus Szíve búcsút követő héten neves művészek szórakoztatják az itt élőket cserébe egy kis kikapcsolódásért.

Csakugyan, a vendégház gondoskodik a garantált nyugalomról.

Persze, ha a vándor  beleun a falu zavartalan madárcsicsergésébe, akkor uccu neki nézzünk körül a környéken!
Csupán egy ugrás Vasvár, ahol a Szentkút bükköse tövében gyógyhatású termálfürdőben mártózhatunk meg.
Mellette horgásztavak és közel a Rába folyó is.
S ha  mesébe illően aranyhalat fogunk,  ne szégyelljük kívánni a viszontlátást!

Aki a természetes fürdőket kedveli, annak sem kell messzire menni.
15 km-re lévő Szajk és Gersekarát  a fürdőzésen és horgászaton kívül számos lehetőséget nyújt a technikai vízsportok kedvelőinek is.

Ha kellően elfáradtunk, szedjük össze utolsó erőnket és ballagjunk fel a  vasvári szőlőhegyre,
ébresszük fel a vincelléreket és kóstoljuk meg az ideit, aztán a tavalyit
!

nagymakfa